Legendás Lények Gondozása
2012.03.25 15:59
A Mágiaügyi Minisztérium által meghatározott osztályok (M.M.) osztályok:
- XXXXX: bizonyítottan varázslót ölt /idomításra, szelídítésre alkalmatlan
- XXXX: veszélyes/ kezelése szaktudást igényel/ csak magasan képzett varázsló tud bánni vele
- XXX: képzett varázslóra nem veszélyes
- XX: ártalmatlan/ szelídíthető
- X: unalmas
Billywig:
M.M. osztály: XXX
Ausztráliában honos rovar. Kb. 12 mm-es, s bár színe élénk zafírkék, sebes röpte miatt a muglik csak elvétve veszik észre, mi több, gyakran a varázslók is csak akkor figyelnek fel rá, ha már megcsípte őket. Az állat szárnya a feje tetején helyezkedik el, s repülés közben a test többi részével együtt propellerként forog. A potroh hosszú vékony fullánkba végződik. A billywig csípése szédüléssel és lebegéssel jár. A fiatal ausztrál boszorkányok és varázslók körében nemzedékek óta dívik a billywig gyűjtés szokása. A befogott példányokat csípésre ingerlik, hogy élvezhessék az említett mellékhatásokat. Tudnivaló azonban, hogy a túl sok csípés napokig tartó, irányíthatatlan lebegést okoz, súlyosabb allergiás reakció esetén, pedig az elemelkedés krónikussá válhat. A szárított billywig fullánkot bájitalok készítéséhez használják, s úgy tudni, a Bűvös Bizsere nevű népszerű édesség összetevői között is szerepel.
Egyszarvú/ Unikornis:
M. M. osztály: XXXX
Az egyszarvú Európa észak erdőségeiben élő, gyönyörű bestia. Kifejlett állapotban homloka közepén szarvat viselő, hófehér lóként írható le, de a csikók eleinte arany-, majd pedig ezüstszínűek. Az egyszarvú alapvetően emberkerülő, s adott esetben boszorkány közeledését szívesebben fogadja, mint varázslóét. Mivel igen gyors mozgású, rendkívül nehéz befogni.
Az unikornis szarva, vére és szőre komoly varázserővel bír.
Acromantula:
M. M. osztály: XXXXX
Az acromantula nyolclábú, emberi beszédre képes óriáspók. Őshazája Borneó, ahol a sűrű dzsungeleket lakja. Jellemzői: egész testét sűrű, fekete szőrzet borítja; terpesztávolsága nagy, akár a négy és fél métert is elérheti. Ha izgatott vagy dühös, csáprágójával jellegzetes csattogó hangot hallat; mérgező váladékot termel. Az acromantula ragadozó bestia. A nagytestű zsákmányokat kedveli. Harang alakú hálóját a talajon szövi. Nősténye, mely nagyobb méretű a hímnél, lágy héjú, fehér, strandlabda méretű tojásokat rak – egyszerre akár százat is. A kicsinyek 6-8 hét múltával kelnek ki. A Varázslényfelügyeleti Főosztály A-kategoriájú, kereskedelmi forgalomba nem hozható cikknek minősítette az acromantula tojását, így csempészése és árusítása súlyos büntetést von maga után.
Az acromantuláról úgy tartják, mágusok tenyésztették ki – számos más, bűbáj-teremtette szörnyhöz hasonlóan eredetileg azzal a céllal, hogy varázsló-lakhelyeket, illetve kincseket őriztessenek vele. Az acromantula az emberét megközelítő értelmi képességei ellenére nem idomíthatók, varázslókra és muglikra egyaránt rendkívül veszélyes.
Azon híresztelést, mely szerint Skóciában is található egy acromantulatelep, nem erősíti meg semmiféle bizonyíték.
Ashwinder:
M. M. osztály: XXX
Az ashwinder a hosszabb ideje égő, őrizetlenül hagyott mágikus tüzek parazsában keletkezik. A vékony, sápadtszürke, siklószerű lény születése után nyomban elhagyja a tüzet, és elkúszik az épület sötétebb részei felé. Útját hamucsík jelzi.
Az ashwinder egyetlen óráig él. Miután talált egy félreeső helyet, s ott lerakta tojásait, egyszerűen elporlad. Tojása izzóvörös színű és tűzforró. Ha nem hűtik le a megfelelő bűbájjal, percek alatt felgyújtja a lakóépületet. Aki tehát észreveszi, hogy egy vagy több ashwinder szabadult el a házban, azonnal eredjen a nyomába, és sürgősen kutassa fel az ashwinderfészket. A lehűtött tojás a szerelmi bájitalok értékes hatóanyaga, egészben elfogyasztva pedig gyógyítja a maláriát.
Ashwinderrel a világ minden részén találkozhatunk.
Lethifold/ Living Shroud :
M. M. osztály: XXXXX
A lethifold — szerencsére — ritka bestia, s csak a trópusokon fordul elő. Fekete köpenyhez hasonlít, vastagsága kb. l cm (az áldozat bekebelezése és megemésztése után egy ideig valamivel vastagabb). Éjjelenként a földön siklik. A lethifoldról szóló legelső beszámoló szerzője Flavius Belby mágus, aki 1782-ben pápua új-guineai nyaralása során túlélt egy lethifoldtámadást.
"Hajnali egy óra tájt, midőn végre elnyomott volna az álom, egyszerre halk suhogás ütötte meg fülem. A’ hiszemben, hogy a künt magasló fa lombjának zaját hallám, megfordultam ágyamban, hátamat mutatván az ablaknak, s akkor pillantásom egy forma és alak nélkül való, éjfekete árnyra ese, mely hálószobám ajtaja alatt siklott befelé. Mozdulatlanul feküdtem, találgatván, vajh mi vethet ily árnyékot egy szobában, melyet csupán a hold világa ér. Mivel nem mozdulék, a lethifold bizonnyal azt hitte: kiszemelt áldozata aluszik.
Módfelett elborzadék viszont, midőn látnom kellett, hogy az árnyék mászni kezd felfelé ágyamon. Hamarost könnyű terhét is érzem testemen. Mint holmi lebegő szélű, hullámzó fekete köpeny, úgy kúsza a bestia arcom iránt. Már államon erezem nyirkos érintését, midőn rémülten felültem az ágyban.
Az álnok szörnyeteg iparkoda megfojtani engem oly módon, hogy rátapadt arcomra, betakarván szájam, nemkülönben orrlikam. Hanem én hadakoztam ellene, bőrömön tapasztalva elborító hűvösségét. Segedelmet híni nem bírtam, megmarkolám hát jó varázsos pálcám. Arcomon a bestiával, életető ájer híján mind inkább elkábulék, de figyelmem erőnek erejével a bódító átokra irányozám, annak utána penig — mivel az átok nem gyűrte le a szörnyet, habár likat égetett az ajtóba — a hátráltató rontásra, amely sajna épp oly kevés eredményt hozott. Kótyagosan vergődve tovább kapálódzék, s oldalt fordulván lezuhantam az ágyról. A lethifold immár körbe csavarodott testemen.
Tudván, hogy hamarost eszméletem veszítem az ájer hiányától, megmaradt erőmet öszvegyűjtvén pálcámat a bestia halált hozó redőire szegeztem. Felidézem a napot, melyen a városi Köpkő Klub elnökének választaték, és elvégeztem a patrónusbűbájt.
Azon nyomban friss ájer legyintette meg arcomat. Felpillantván látám, hogy patrónusom szarvával eltaszítá tőlem a halálos árnyat, amely a sarokba hulla, s azonmód eliszkolt."
Amint az Belby drámai hangú beszámolójából is kiderül, a lethifoidot csak a patrónusbűbájjal győzhetjük le. Mivel azonban a nyavalyás szinte mindig az alvó embert támadja meg, többnyire nincs lehetőség varázslással védekezni ellene. Megfojtott áldozatát a lethifold ott helyben, az ágyban megemészti. Azután — kissé megvastagodott állapotban — elhagyja a házat, s épp oly nyomtalanul eltűnik, mint az áldozatul esett ember. (A lethifoldtámadások áldozatainak számát gyakorlatilag lehetetlen megállapítani, mivel a bestia nem hagy nyomot. Azt már könnyebb megmondani, hány önző és gátlástalan varázsló próbálta lethifold-martaléknak beállítani magát. A legutóbbi ilyen csalást Janus Thickey követte el, 1973-ban. A varázsló eltűnt az ágyából, az alábbi, kusza betűkkel írt üzenetet hagyva az éjjeliszekrényen: „Jaj, rám mászott egy lethifold, mindjárt megfulladok!" A nyomok hiánya meggyőzte róla a családot, hogy Janust valóban az említett szörnyeteg ölte meg. A feleség és a gyermekek mély gyászának az a felkavaró hír vetett véget, hogy Janus öt mérföldnyire otthonától, a Zöld Sárkány fogadóban tartózkodik, ahol élettársi kapcsolatot folytat a tulajdonosnővel.)